A Gellért Szálló a bezárás előtt

A nevezetes szállodát új tulajdonosa fel akarja újítani, ezért idén decemberben be fogják zárni. Emiatt különös igyekezettel próbáltam megörökíteni az elmúlt 100 év emlékeit egy pincétől a padlásig vezető, szervezett séta során. A szállodába négy – átmenetileg – győztes hatalom fészkelte be magát (a román hadsereg, Horthy, a németek, majd a szovjetek), aztán a Kádár rendszer Nyugat felé nyitó, turistacsalogató politikájának emblematikus szálláshelyévé vált – amíg meg nem épültek a nemzetközi hírű szállodák a Duna túlpartján.

A mai Gellért a 60-as és a 80-as évek felújításainak nyomait viseli magán, azok minden avultságával, divatjamúltjával. A műszaki rész teljes felújításra szorul, a bútorzatról és a közös terekről nem is beszélve. Az épület és stílusa viszont ikonikus és a szomszédos – a főváros tulajdonában álló – fürdővel együtt pedig a világ bármely fővárosának büszkesége lenne. Kíváncsian várjuk a következő érát a Gellért életében.

Amennyiben tetszenek a fotóim és szívesen bejárná Budapestet egy fényképezőgéppel a társaságomban, akkor tekintse meg a BUDAPESTI FOTÓS SÉTÁK aloldalt.